„A sajtónak a népet kell szolgálnia, nem a kormányt!”

Ha tippelned kéne, ez a mondat honnan való, nagy valószínűséggel valami ellenzéki blogot, hírportált mondanál, igaz? Csalódást kell okoznom… Ez a szöveg csak azt bizonyítja, hogy nincs új a nap alatt. És hogy érdemes megnézni a mozikban a Pentagon titkai című filmet. A 70-es években játszódik, de sajnos ma is aktuális.

Nem kell megijedni, nem megy át az Apukám azt mondaná mozikritikusba! Azt meghagyom másoknak. Azt viszont mindenképpen szeretném veled megosztani, hogy milyen érzésekkel maradtam ülve még a hosszú stáblista alatt is a filmszínház süppedős ülésében. Le voltam taglózva. A gyomrom ökölbe szorult. És nem kizárólag a filmtől... Spoilerezés nélkül: a Watergate-botrányra utaló zárósnittek közben ilyesmik ötlöttek fel bennem: Stadion-gate, Helikopter-gate, Kisvasút-gate, Kastély-gate… Megannyi lehetséges botrány, amelyek bármelyike megbuktathatná a kormányt. Ha bárki is VALÓJÁBAN meg akarná buktatni a kormányt. De nem akarja. Ki akarná ezt a szarkupacot ellapátolni? Ki érez magában elég erőt ehhez? És ne feledjük, a nyilvánosság erejével való kormánybuktatáshoz kellene elegendő tökös sajtómunkás. És kellene még a tisztességnek legalább az írmagját magában hordozó csinovnyik a rendszerben, aki hozzáfér olyan dokumentumokhoz, amelyek felnyithatnák nemcsak a fátyolos szemmel ’viktorozó’ nyugdíjas nénik, de a bírói kar maradékának szemét is.

Vagy még mi kellene vajon ennek a velejéig romlott rendszernek a megbuktatásához?

Vajon hogy van az, hogy a magától olyannyira büszkén eltelt EU egyetlen számonkérő intézménye se volt képes eddig felderíteni a szemünk előtt zajló, Napnál is világosabb csalásokat, pofátlan visszaéléseket?

Vajon miért pénzelték és pénzelik szinte korlátlanul a dölyfös új-feudalizmus kényurát és csatlósait?

Hány pályázati kilátót építő falu, pályázati vadászházat építő polgármester, pályázati stadionavató és túlárazott pályázati közbeszerzés kellene ahhoz, hogy azt mondja az EU: lófaszt nektek, nem pénzt! Még Paks2 is átment a szűrőn - cserébe egy kis gazdasági paktumért a nyugati cégek javára... 

Milyen őrült játszma zajlik a színfalak színfalai mögött, amiért megéri a feneketlen zsákba lapátolni a támogatási pénzeket? Vajon éppen vörösszőnyeget terítenek az oroszoknak Európa szívén át? Mert talán ellensúlyozni kell az amerikai hatalmat? És erre a vén Európa önmaga már nem képes? Vagy csak rábízzák a piszkos munkát a rosszfiúkra? A fene se tudja, mi folyik itt.

Mindenesetre, ha ezt az egészet egy lázas fantazmagóriának képzeljük csupán, mint ahogy nyilván nem is egyéb, akkor kanyarodjunk vissza a kiindulóponthoz. Ha azt hihetjük, hogy országhatáron belülről is meg lehet nyesni egy szárnyait bontogató diktátort, akkor ahhoz biztosan kellenének olyan markáns sajtómunkások, mint amilyenek a Washington Post számára éjt nappallá téve ásták elő a kilopott Pentagon dokumentumokból a bizonyítékokat…

De hova lettek a lelkes és valamit még akaró sajtómunkások? Akik nem csupán szűkölnek, hogy jajdeszar minden? Akik akár a bőrüket is vásárra viszik az igazságért? Ja, hogy a szomszédban éppen kivégeztek egy ilyen oknyomozó újságírót? Nos, igen, már idáig jutottunk. 2018-ban, Európa közepén. Vajon lassan eljöhet az idő, amikor nálunk is kicsinálnak valakit, ha le meri írni az igazságot? Persze, elég sok jó újságírót kicsináltak már - ha nem is így, de amúgy. Azok, akik egykoron kiváló színvonalú írásokkal tájékoztattak, és képesek voltak öniróniával, szarkazmussal látszólag támogatni és egyben kritizálni a TTT rendszert, majd aztán a gengszterváltást, ma már nem lehetnek újságírók. Mert már újságjuk sincs például. Ami mára megmaradt a sajtóból, az siralmas. A kormányhatalom egyenlő a médiahatalommal. Csupán az a feladat, hogy a kommunikátorok által leírt ostoba tőmondatokat (Stop Soros és társai) kell jó sokszor sulykolni, hogy az ostoba nép megtanulja a leckét. Így mára már az sem feltétel a sajtómunkás léthez, hogy helyesen tudjon írni valaki. A BBC alapokra épült sajtóetikai kódexre már senki se emlékszik. Az országban dúló értékválság (értékhiány?) a sajtóban is lerombolt már szinte mindent.

A kormányzati módszerek is ugyanazok, mint egykoron: Nixon kitiltotta a 70-es években a New York Times és a Washington Post újságíróit, ma pedig a Parlamentből vannak kitiltva egyes, még rendszer-kritikusnak nevezhető sajtótermékek munkatársai. Vagy nézzük csak 'rezsiszilárd' ámokfutását, aki a kamerák előtt lazán kijelenthette, hogy nem nyilatkozik az Indexnek, a 444-nek, a Hírtévének. Miközben politikusként, közszereplőként tájékoztatási kötelezettsége van. Egy ilyen kijelentésért a Rajnától nyugatra simán lemondatnának egy politikust… Persze, tökmindegy, mit mondanak. Jobb, ha hallgatnak. Mert a hazugság a mindennapjaik része. Igazat úgysem fogunk tőlük hallani.

Összefogásra volna szükség. Meg tisztességre. Meg akarni, hogy rend legyen. De amíg van egy vaskos réteg, akinek a zavarosban halászni sokkal jobban megéri, mint tiszta vizeken hajózni, addig ne várjunk semmit. És ebben mindannyian tevékeny részesek vagyunk. Mert mindenkinek könnyebb felfelé mutogatni, hogy azért nem jutok egyről a kettőre, mert más miatt nem lehet…

És a kontraszelektált embertípus egyenes következménye a befosás, hogy már akkor sem mer őszintének lenni, ha otthon, négy fal közt a tükörrel áll szemben. Különben simán leköphetné magát mindegyik.

Tévedés ne essék. Nem dolgozom egyik pártnak, szervezetnek sem. Ha valaki, akkor én utálom az összes politikust jobbról balra és balról jobbra. (És ezt csakis maguknak köszönhetik.) Kizárólag önérdekérvényesítő, saját hangjuktól megrészegült, felesleges heréknek tartom őket. Alig várom, hogy valamelyik meggyőzzön ennek az ellenkezőjéről. Hogy ne csak megint valami ellen kelljen szavaznom, hanem valamire. Vagy legalább valakire...

Jelen helyzetben szerintem az egyetlen kiút egy profi szakértői kormány. Az önjelölt és kezdő világmegváltók (hatalom)gyakorlását és zsebtömését nem akarom megint az én életéveim kárára megfinanszírozni. Te akarod? Vagy majd megint beoldalaznak a farvizükön a már egyszer (többször) leszerepelt hataloméhezők, akiktől semmi egyebet nem várhatunk, mint eddig bármikor? Aztán majd megint jól elosztják a Parlament háta mögötti éttermek asztalainál a napközbeni ülések után, hogy kinek mennyi jut a 30-70 százalékból...? Nyugi, akik egyszer már bejutottak a Parlamentbe, azok így vagy úgy jól járnak! Mindig leesik az asztalról egy-két kisebb cupák, amivel befogják az éhes szájakat. A kapcsolati tőke, a kéz-kezet most sokkal többet ér, mint amennyit konkrétan ellopnak az adóforintokból.

Szívem szerint feladnék pár álláshirdetést, amelyben egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi, oktatási szakembereket keresnék. Baromi magas fizetéssel, hogy ne kelljen lopniuk a magas életszínvonalukhoz. Még akkor is kevesebbel megúsznánk a mostani rablógazdálkodásnál, ha mindegyiket istencsászárként kellene megfizetnünk. Ez persze sosem fog megtörténni.

Marad a sajtó. A sajtószabadság, ami az ország szabadságának záloga. És információ mindig van! Csak valakinek meg kellene szerezni. Aztán valakinek le kellene közölni. És végül a birkanépnek lépnie kéne, és elzavarni ezeket a jó büdös francba.

 Apukám azt mondaná:

össze kellene zárni az összes politikust

egy magas betonfal mögé, és ott örüljenek egymásnak.