Attól, hogy valaki jó a szakmájában, nem feltétlenül jó vezető is. Volt már olimpiai bajnokból avanzsált majd sokszorosan leszerepelt elnökünk. Most bokszolóbajnokunk került embert-hajlító diplomáciai erőtérbe: olyat mondott, hogy magyarázkodása következtében a "rajzoljon téged körbe doszpot" mondás egyenértékűvé vált a "védjen meg téged a madár" mondással.

Annak, aki nem hallott volna róla, röviden a lényeg:

Madár az Ökölvívó Szövetség vezetője. A Szövetség 840 milliót adott ki azért, hogy megrendezhessük az ifjúsági ökövívó VB-t. Ennek eredményeként viszont más ökölvívók egyéb versenyekre vélhetőleg már nem utazhatnak majd ki, mert nem lesz rá pénz. Amikor ezt számon kérték rajta, a mentés egy fájdalmasan parádés jobbegyenesre sikerült:

„Az ökölvívás pontozásos sportág. Az eredményesség függ attól is, a pontozó mikor, mit nyom, vagy éppen nem nyom. Diplomáciai szempontból ezért volt fontos, ahogyan az AIBA tisztségviselőit, bíróit elhelyeztük, kiszolgáltuk. Olyan ellátást kellett biztosítsunk nekik, ami maradandó emlékeket ébreszt majd bennük akkor, amikor arra szükség van. Amikor például akad egy szoros mérkőzésünk.”

Ezt akár így is lehet érteni: ha a bíró úr feneke jól ki van nyalva Budapesten, akkor majd a magyar versenyzőnek pontoz kétséges helyzetben. Persze ezt így kimondani, de pláne egy nyilatkozatban leírni, nos nem a sportdiplomácia csúcsa....

Világszinten is sikeres embereknek miért nem elég az a szakmai siker, aminek eredményével élhetnének életük végéig boldogan? Miért kell visszamenőleg is lenullázódni egy előre láthatóan jóeséllyel KO szituáció felvállalásával... Persze, értem én... Vannak visszautasíthatatlan kérések. Amikor elhitetik egy hozzá nem értő valakivel, hogy ő lesz a legjobb. Belenavigálják egy "Egyszer még kérünk magától valamit Pelinkánelvtárs" helyzetbe. És tessék itt az eredmény:

PappLaci országa ezzel a szerencsétlenül őszinte magyarázkodással szépen szögre akaszthatja a kesztyűit bizonytalan időre, mert nagy valószínűséggel lekerül a bírók pontlapjairól. Hiszen ki merné azt kockáztatni, hogy ő azért adott pontot XY magyar ökölvívónak, mert anno Budapesten szép szobát kapott a szállodában és finom volt a marhapörkölt, sőt esetleg még egy szép escortlány is kísérgette a bíróurat...

Vagy ha már a nemzetközi sportéletben is olyan a helyzet, hogy ezt bátran nyíltan meg lehet tenni, akkor ki az a hülye, aki még halálra dolgoztatja a gyerekét az edzéseken, miközben elég megvenni egy sor bírát... És ki az a hülye, aki még egy fillért is feltesz bármilyen sportfogadásra? Nem szeretném elhinni, hogy hasonló morális deficitiben van a nemzetközi sportélet mint kicsi hazánk.

És tényleg, vajon miért nem lehet tisztességben megőszült fejjel, egyenes gerinccel - mint afféle sportoló - végiggyalogolni az élet élsportolón túli részét? Egy sportiskola, egy edzői állás, egy egyetemi oktatói szék, egy szakkommentátori felkérés vajon miért nem elegendő a boldogsághoz? Miért kell még egy talpig becsületes kismadárnak is annyira magasra szállni (...) hogy megolvadjon a viasz a szárnytollain? Eredendően önazonos emberként, őszinte nyilatkozatával, a telitalálatos gyomrossal vajon mennyi időre vitte földre azt a sportágat, amiért egész életében sikeresen dolgozott?

Tessenek csak megfigyelni. Az a módszer dívik a srácoknál, hogy szakmailag elismert emberek renoméját, szakmai kompetenciáját felhasználva legitimizálnak kínos helyzeteket, költéseket, beruházásokat, eseményeket, amelyek révén egyre több pénzt tudnak átcsorgatni megfelelő bankszámlákra. Hiteles szakembereknek tesznek visszautasíthatatlan ajánlatokat, adnak pozíciókat, annak érdekében, hogy a mások által kiérdemelt hírnév, elismertség és reputáció révén növeljék a saját umbuldáik hitelességét.

Egy dolog van, ami segíthet: a szerény önmegtartóztatás. Amikor az egyén két lábbal a földön nemet mond olyan felkérésre, amelyet jó eséllyel pár év múlva már szégyellni lesz kénytelen.

Amikor a felkínált pénzt-paripát-fegyvert legalább annyi kétkedéssel fogadja, mint mikor az utcán "talált" "arany" gyűrűt felkínálja egy ravasz szélhámos megvételre... Még mindig mennyien elhiszik, hogy hátha én vagyok a szerencsés! Hát nem. Az aranyat, egy sportoló esetében konkrétan az aranyérmet bóvli réz helyettesíti majd... Mikor tanulják már meg az emberek, hogy ami gyanúsan jó üzleti szituáció, az nagy valószínűséggel csapda. Persze, adódnak helyzetek, amikor nincs más út, mert belekényszerítenek egy helyzetbe valakit. Rossz nyelvek szerint egykori úszóbajnoknőnk sem örömkönnyeket ejtett anno a választási tribünön a "győztes" mellett állva...

Mert mindennek megvan az ára.

De nem kell feltétlenül megfizetni.

Apukám azt mondaná: minden politikus simán odacsinál az asztalra, de a fideszesek még büszkén szét is kenik...